Velenceikarnevál.com

Sok gyönyörű hely van Olaszországban, de az egyik legkülönlegesebb Velence. A víz borította utcák varázsa sok-sok embert lenyűgöz. És persze, ebben a városban rendezik meg minden évben azt a híres, elmaradhatatlan farsangi karnevált. A hosszú tél után jól esik egy kis álarcos bohóckodás. Alakoskodó, maskarás turisták tízezrei örvendeznek, szórakoznak az utcákon ilyenkor, de vajon hogyan volt ez régen? 

Hajdan a karnevál volt a legkedveltebb mulatságok egyike. Az első írásos emlékek 1094-ből valók, s bár Velence félelmetes mediterrán tengeri hatalomként győzelmeit sorra aratta és sorozatosan meg is ünnepelte, csak a XVIII. században nyerte el a karneválok városa címet. Ekkoriban már Európa nemesei százával özönlötték el, hogy jól kimulassák magukat a város terein és utcáin, a kaszinókban és színházakban. 1869-ben például az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, Ferenc József is részt vett - inkognitóban. Amikor viszont a köztársaság megbukott, a karneválról is megfeledkeztek. A hagyomány pompás újraélesztése két és fél évtizeddel ezelőttre, 1979-re tehető. S ma már a világ legrangosabb eseményeinek egyike.

A karneváli ünnepség időszaka hagyományosan húshagyó csütörtöktől húshagyó keddig tart. A húshagyó csütörtöki ünnepségek eredetileg parádés felvonulással kezdődtek, melyet virágkoszorúba öltöztetett ökrök vezettek. Amikor a felvonuló tömeg elérte a Szent Márk teret, az ökröket lefejezték a dózse szeme láttára egy széles pengéjű kard egyetlen csapásával. Ezzel szemben az ünnepségsorozat végén - húshagyó kedd éjjelén - szintén a Szent Márk téren az egybegyűltek levették maszkjaikat, és kórusban búcsúztak, azt kiáltozva: Elmegy! Elmegy! Elmegy! Manapság a Kis galamb röpte vagy az Angyalok szárnyalása elnevezésű esemény hívatott a modernkori karnevál kezdetét jelezni.

A húshagyó csütörtököt követő vasárnap 12 órakor a Szent Márk teret elözönlik a külföldiek és a velenceiek. Az idő legtöbbször kegyes, és a téli nap is szépen süt. Mindenki az eget bámulja a kis galamb, az angyal jövetelét várva. A kis, papírból galamb alakúra formált bábot a Szent Márk templom harangtornyából egy kábel segítségével engedik le. Félúton lefelé konfettiesőt zúdít a téren álló tömegre. A kis galamb röpte a hajdani karneválok egy momentumára emlékeztet: akkoriban egy fiatal kötéltáncos haladt át a téren a harangtorony és a Palazzo Ducale Foscara Loggiaja között kifeszített kötélen.

Az álarc mára Velence szimbólumává, a karnevál jelképévé vált. A maszk az álruhával együtt szerves része lett a város mindennapos életének és kultúrájának. Kezdetben a törvény csak a karácsonyt követő Szent István napjától, a karnevál kezdetétől tette leehetővé a maszk viselését egészen az ünnep végéig, húshagyó keddig. Később a maszk használatának időtartamát meghosszabbították. Az álarc jelentőségét bizonyítják az ismert vígjátékíró, Carlo Goldoni (1707-1793) komédiái is, melyekben a maszkok mindig fontos szerepet játszottak. Az álarcot azonban nemcsak szórakozásra használták. Hiába korlátozták viselését törvények, a korabeli híradásokból kiderül, hogy az álarc lehetőséget nyújtott a fegyverviselésre (melyre akkoriban nagy szükség volt) anélkül, hogy bárki felismerhette volna az éjszakai randalírozót vagy szerencsejátékost.


Ilyen tehát a velencei karnevál. Egyszer látni kell!

A karnevál szabályozása törvényekkel

Az Adriai Köztársaság idejében minden tilalmat feloldottak a karneváli időszak idejére és az utcákat, tereket az álarcokba, álruhákba öltözött nép vette birtokába. A szalonokból, kávéházakból a hangos és féktelen mulatozás zaja szűrődött ki. Kötelező volt az álarc viselése, amelyet már akkor is papírmaséból készítettek és díszesen festettek, dekoráltak. Az álarcot azonban nemcsak szórakozásra használták. Hiába korlátozták viselését törvények, a korabeli híradásokból kiderül, hogy az álarc lehetőséget nyújtott a fegyverviselésre, anélkül hogy bárki felismerhette volna az éjszakai randalírozót vagy szerencsejátékost. De alkalmas volt a maszk a polgárok számára a hitelezők előli rejtőzésre is, ezért a kaszinók nem engedélyezték játékosaik számára viselését.

• A legrégebbi törvény, mely Velencében az álarc használatát szabályozta - tiltja számukra a "tojásjáték gyakorlását" -, 1268-ban született. A törvényt a nagy hatalmú és rettegett velencei tanács, a Serenissima hozta.
• A legfurcsább rendelet, melyet a város főtanácsa hozott, 1467-ből származik. Ez megtiltotta a férfiaknak, hogy apácazárdába belépjenek, és nőnek álcázzák magukat.
• Igen jelentős egy másik 1502-es rendelet, mely a pálcát és egyéb fegyvert viselő maskarásokat rendszabályozta. Nem engedélyezett az álarc és fegyver együttes viselése, a jelmezesek nem látogathatják a templomokat, sőt több időszakban betiltották a felvonulásokat is.

Az egyetlen maszk, aminek a hordását majdnem egész évben engedélyezték, a bauta volt. Ez egy fél-álarc, ami kényelmes is, hiszen a maszk levétele nélkül bárki ehetett-ihatott kedvére.

A törvényeket azonban nem igazán tartották be. Ami azt illeti, ugyanazokat a törvényeket kellett évről évre meghozni 1789-ig, sőt, egészen a második világháborúig foglalkozik velük a jogalkotás.